Tudom sokan nem hittétek, hogy komolyan gondolom a póker kérdését, de a szándék tényleg bennem volt. Elkezdtem fejleszteni én, majd mikor rájöttem, hogy nem lesz időm befejezni, gyűjtést szerveztem és kiadtam egy fejlesztő csapatnak. Sajnos a fejlesztés egy előre haladott állapotában szerződést bontott velem a cég, miszerint nem képes befejezni, pedig már láttam működés közben és Nekem nagyon tetszett.
 
Így hát nem volt mit tenni, alternatív megoldásokat kellett keresni, amikor rátaláltam a Poker Maven-re. Egy megvásárolható rendszer, ami gyakorlatilag készen ad mindent, de koránt sem olyan egyszerű módon, mint azt gondoltam.
Egy ideje már dolgozok a bevezetésén és a játékba való beépítésén. Meglehetősen jól állok vele és úgy néz ki, hogy mindent meg fogok tudni oldani, amit szerettem volna, így hát nincs más hátra, mint a tesztelés.
 
Mindenki, aki szeretne részt venni a tesztelésben, az az alábbi linkre kattintva, be tud lépni és el tudja indítani a játékot. Regisztrációt követően (ez majd az integráció után nem lesz), kaptok 1 millió chip-et és azzal be lehet ülni az asztalokhoz. Két kis alap asztal készült, integrálás után lesz több, több féle vak értékkel és beülő értékkel. De a teszt nem erről szól.
 
Próbáljuk ki, hogy az új verzió megfelelően jól működik és nem tartalmaz-e semmiféle hibát. Ha jól vizsgázik, akkor hamarosan beépítem a játékba, hogy a játékba gyűjtött pénzzel lehessen játszani, továbbá tervbe van az is, hogy arannyal lehet játszani, de erre azért még várni kell, mert ahhoz biztosnak kell lennem a működésben.
 
 
Szeretnék megkérni mindenkit, aki részt szeretne venni a tesztelésben, hogy bármilyen hibát, vagy problémát tapasztal, kérem jelezze email-ben, vagy levélben. A fórumon, egyelőre a póker problémáival nem fogok foglalkozni.
 
FIGYELEM! A link változni fog, ez csak a tesztelés ideje alatt érhető el.
 
FIGYELEM! A tesztelés ideje alatt gyűjtött pénz, nem váltható be a játékba pénzre. Jelenleg a játék és a teszt felület között semmiféle kapcsolat nincs, így olyan is regisztrálhat, aki nem része az eMaffia világának.

2019.12.23. 09:52

<< Vissza