Ezúton szeretnék mindenkit tájékoztatni arról, hogy a mai nappal számos ponton megváltozott, kiegészült az eMaffia játék szabályzata. Olyan esetek kerültek szabályozásra, melyek már rég óta problémák és félreértéseket eredményez a játékon belül. Továbbá a módosításokkal célunk volt a játék bizonyos részeinek szabályozottabbá tétele is.
 
Íme a szabályzatban módosított, vagy felvett pontok rövid leírása és a szabályozás miértjének rövid magyarázata:
 
- Levél bejelentések: Az utóbbi időben nagyon megszaporodtak a levél bejelentések, melyek elbírálása és vizsgálata messze túl mutat az adminisztrátor feladatkörén. Éppen ezért, eddig minden esetben csak a bejelentett leveleket vettük alapul és azok alapján hoztunk döntést, sajnos sok esetben hibásan. Így a továbbiakban ezen a gyakorlaton mindenképpen változtatni fogunk. A jövőben tehát, a bejelentéseknél az előzményeket is le fogjuk ellenőrizni és ha úgy tapasztaljuk, hogy a bejelentő fél viselkedése alapján nem meglepő a bejelentett fél reakciója, akkor a bejelentő fél kerül szankcionálásra, mivel trágár, goromba viselkedésére kapott válasz reakciót már nem tűri olyan jól, mint ahogy az általa kezdeményezett hasonló viselkedést, melynél az adminisztrátorok beavatkozását kéri, abszolút indokolatlanul. További részletek a szabályzat 23-as pontjában.
 
- Közös géphasználat: Rengeteg megkeresés érkezett azzal kapcsolatban, hogy közös géphasználat esetén, lehet-e a két fél azonos családban és kaphat-e fizetést. Ezt a részt pontosította a szabályzat kiegészítése, mivel ez eddig sem volt tiltott, viszont ezesetben a közös géphasználat szabályzatai rájuk különösen érvényesek lesznek. További részletek a szabályzat 20-as pontjában.
 
- Védelmi pénz: Szintén sok kérdést kaptam a védelmi pénz szabályosságával kapcsolatban. A szabályzat kicsit kétértelmű megfogalmazását pontosítottuk, hogy az a jövőben mindenki számára érthető legyen. A védelmi pénz, maffiás játék lévén nem lehet tiltott dolog. További részletek a szabályzat 19-es pontjában.
 
- Család váltás: Hatalmas felháborodást váltott ki a fórumon az az eset, amikor figyelmeztettük egy játékost a család váltásos tervének szabályzatba ütközésével kapcsolatban, melyben részleteztük annak következményeit is. Az eset visszhangja sarkallt minket arra, hogy a család váltások kérdését pontosítsuk és szabályozottá tegyük. Így a továbbiakban minden olyan család váltás, mely csak egy támadásának, vagy egy család lefosztásának idejére szól tilos. Ez eddig is így volt, csak talán nem volt pontosan megfogalmazva a szabályzatban. Kivételt képez az az eset, amikor a család váltás ideje meghaladja a 2 hónapot. További részletek a szabályzat 19-es pontjában.
 
Felhívjunk mindenkinek a figyelmét, hogy az itt olvasott leírások egyetlen esetben sem tekinthetők teljesnek, így kérünk mindenkit, hogy szánjon időt ezen pontok teljes és alapos átolvasására, mivel mi a hír megjelenésétől számítva ezen szabályokat, így fogjuk érvényesíteni.
 
Azok, akik úgy érzik, hogy a szabályzatunk része, vagy egésze már feledésbe merült szánjanak időt a teljes szabályzat végig olvasására, mely rengeteg kérdésre adhat választ.

2015.04.24. 10:31

<< Vissza