Úgy négy évvel ezelőtt már nagyon elegünk lett abból, hogy minden online játékban van valami, amitől elmegy a kedvük, éppen ezért arra gondoltunk: létrehozunk saját magunknak egyet. A témát illetően hamar egyezségre jutottunk: gengszter szerepjáték.
Megbeszéltük, hogy ebben a maffia játékban minden benne lesz, melyet a többiben szerettünk, pusztán a lényegét tekintve lesznek nagy változások.
 
Két alapvető dologban állapodtunk meg a maffia játék fejlesztésének kezdetekor: Az első, hogy nem hanyagoljuk el a játékosokat, ahogy azt korábban velünk tették. Figyelni fogunk rájuk, és legkésőbb 24 órán belül reagálni fogunk a helpdeskes írásokra, a technikai problémákra, vagy az egyéb játékkal kapcsolatos megkeresésekre.
A második, hogy nem fog elanyagiasodni a játék. Nyilván, mint minden online játék esetében, itt is van fenntartási és fejlesztési költség, melyet havi szinten ki kell termelnie a maffia játéknak, hogy az zavartalanul működhessen tovább. Az elanyagiasodás leginkább arra vonatkozott, hogy megfogadtuk: nem teremtünk olyan helyzetet, hogy a prémiumos maffiás játék szereplői monopol helyzetbe kerüljenek, az anélkül játszókkal szemben. Az egyenlőtlen esélyek kiküszöbölése volt az egyik alapvető cél. A prémiummal, pusztán az időt tudja a gengszter szerepjáték közössége megvenni, semmi mást.
 
De nagyon elkalandoztunk, egy kicsit térjünk vissza a maffia szerepjáték kezdetére.
 
Már az indulás is nagy port kavart, s a kicsi kis közösség hamar kinőtte magát. Indulást követően fél évvel, már a GameStar nevű újságban is kapott egy hasábot, mint a legfelkapottabb, és legújabb 100%-ban hazai fejlesztésű online játék.
A cikk megjelenése után sorra jelentek meg a játékról különböző gameplay videók, további cikkek illetve leírások. A játékokkal foglalkozó hírcsatornák, illetve különböző online oldalak figyelem középpontjába került a gengszter játék, - nyilván ez a folyamatos fejlesztéseknek is köszönhető volt.
 
A GameStar cikk megjelenése óta rengeteg fejlesztés került a maffia játékba. Csak a súgók, és a játékosokat segítő leírás, nagyjából egy Egri csillagok kötetnek felel meg. Mindezek ellenére a játék egy nagyon letisztult és áttekinthető formát kölcsönöz, melyben még a leglaikusabbak is könnyedén eligazodnak.
 
Szerintem ennyi év távlatában, már joggal kijelenthetjük, hogy céljainkat és törekvéseinket, maradéktalanul sikerült beteljesítenünk ebben az online gengszter szerepjátékban. Csak remélni tudjuk, hogy mindenki, aki itt játszik osztozik maffia játékunk sikerében.

2014.03.24. 16:14

<< Vissza